1. videó-pályázat
2001. 02. 09.
videó pályázat – a képtelenség és arctalanság ellen
Videó pályázat
A 2000. évi plakát pályázat és kiállítás sikere után, 2001-ben kiterjesztjük a pályázat határait a mozgó kép műfajára is. Várjuk azok jelentkezését, akik mondanivalójukat képesek formába önteni, nem több, mint egy percben, önállóan, technikai korlátozások nélkül. Az alkotásokat a kültéri plakátkiállítással párhuzamosan a nyilvánosság elé tárjuk.
Az ARC 2. óriásplakát valamint videó pályázat és kiállítás a kiírók szándékai szerint olyan esemény, amely a szűkebben vett szakmai nyilvánosság figyelme mellett a nagyközönség érdeklődésére is igényt tart. Az egyhónaposra tervezett fesztivál helyszínén,
a Felvonulási téren, a mai plakátműveket plakáttörténeti kiállítás egészíti ki, és számos videó-munka bemutatására is sor kerül. Éjjel-nappal nyitva tartó kávézó áll a vendégek rendelkezésére, alkalmanként zenei programok szórakoztatják majd a látogatókat
Pályázati kiírás
Videó vagy filmspot formájában megjelenő képi- és hangüzenetek készítésére
A pályázat kiírója az ARC Művészeti és Szolgáltató Kft. (1012, Bp. Mikó u. 1.)
Pályázati feltételek a pályázóval szemben:
Érvényesen pályázhat minden, 18. életévét betöltött, természetes személy, aki teljes jogképességének birtokában van. Korlátozott jogképességű természetes személyek szülőjük vagy gondviselőjük hozzájárulásával pályázhatnak. Állampolgárság és lakóhely tekintetében a pályázat kiírója nem köt ki feltételt a pályázókkal szemben.
Egy pályázó több pályamunkával is pályázhat.
Pályázhat továbbá bármely, valamely országban bejegyzett jogi személy is.
Pályázni csoportosan is lehet; egy pályázó legfeljebb egy csoportban szerepelhet.
Aki csoportban szerepel, egyénileg is pályázhat. Csoportos pályázat benyújtása esetén a csoport köteles kijelölni és felhatalmazni egy képviselőt, akivel a pályázat során kizárólagos kapcsolatot tart a pályázat kiírója.
A pályázat kiíróinak képviselői, alkalmazottai, illetve velük kapcsolatban álló rokonaik nem pályázhatnak.
Pályázati feltételek a pályamunkával szemben:
Pályázni kizárólag eredeti és saját művel lehet, amely a pályázat meghirdetéséig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Amennyiben olyan pályamunka kerülne díjazásra, amely az előbbi feltételeknek nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelenné válik és díjat nem kaphat, vagy, amennyiben a díjátadást követően válik ismertté a pályámunkát érvénytelenné tevő tény, úgy a pályázó köteles a díj visszaszolgáltatására. A pályázó köteles felelősséget vállalni aziránt, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más jogát.
Pályamunka lehet továbbá az a mű, amely az előbbiek mellett, megfelel a törvényi előírásoknak és a Magyar Reklámetikai Kódex normáinak, valamint besorolható
a meghirdetett pályázati témák egyikébe.
Az első témába tartozó pályamunka benyújtója akkor pályázhat érvényesen, ha a pályamunkával együtt benyújtja az érintett cég írásbeli hozzájárulását a pályamunka pályázatra való benevezéséhez.
A pályamunka maximum 1 perc időtartamú lehet.
A pályamunkának meg kell felelnie a pályázat technikai feltételeinek. Ld. később.
A pályamunka több műből is állhat, amennyiben azok kapcsolódnak egymáshoz. (Sorozat). A sorozat tagjai nem különállóan, hanem egy pályaműként, közösen pályázhatóak.
A pályázat benyújtása:
A pályázat benyújtásának helyszínéről a Pesti Estben és a www.arcproject.hu internet oldalon található információ.
A pályázat benyújtásának határideje: 2001 július 6-tól 2001 július 13-ig. Naponta 9 órától 16 óráig.
A pályamukát VHS, SVHS, Video8, HI 8, Dv, DvCam, U-matic, Betacam SP, DigitBeta formátumokban lehet benyújtani, de nem VHS adathordozó esetén egy VHS másolatot is be kell nyújtani.
A pályamunka címét a szinopszis (a film maximum egy oldal terjedelmű leírása) elején fel kell tüntetni.
A pályamunkával együtt kell beadni a jelenkezési lapot.
A pályázat jeligés, ezért minden pályamunka benyújtásakor a jelentkezési lapot elkülönítve, lezárt borítékban kell benyújtani a pályamunka kazettáját tartalmazó borítékban. A jelentkezési lap borítékján, a pályamű kazettáján, a leíráson, valamint ezek borítékján kötelező feltüntetni az azonos jeligét. Ugyanezeken személyes adatok, vagy azokra utaló bármely egyéb jelzés elhelyezése a pályázatból való kizárást vonja maga után.
Azonos pályázó különböző pályamunkáit külön, egymástól eltérő jeligével ellátva kell beadnia. Sorozatként pályázott műveket azonos jelige alatt, közösen kell pályázni.
Pályázati díj
Természetes személyek részére az első három pályamunka benyújtása díjmentes.
Az első hármat meghaladó pályamunkák nevezési díja darabonként 5 000 Ft (Áfával).
Jogi személyek nevezési díja az első öt pályamunka esetén pályamunkánként 37 500 Ft (Áfával). További pályamunkák nevezése ugyanazon pályázó részéről díjmentes.
A csoport tagjaként és egyénileg pályázott művek száma nem adódik össze.
Pályázati témák:
I. Létező termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó üzenetek.
II. Szabadon választott témákhoz, fiktív árukhoz, szolgáltatásokhoz kapcsolódó üzenetek.
III. Ezredforduló, millennium.
IV. Társadalmi célú üzenetek.
V. Nemzet
Díjak és zsűrizés
A beadott érvényes pályázatok közül a bemutatásra leginkább érdemes 50-100 művet erre felkért zsűri válogatja ki.
A kiállításra került művek között a második zsűri a következő díjakat osztja ki:
Fődíj, Második díj, Harmadik díj.
A díjak tartalmazzák a járulékok és adók összegét az Áfa kivételével.
Kiosztásra kerül továbbá közönségdíj és a támogatói díjak.
A pályázat kiírói felhatalmazzák az első zsűrit arra, hogy tetszése szerint válogasson be vagy hagyjon ki pályamunkákat a kiállítandó művek közül a saját maga által megállapított szempontrendszer alapján.
A pályázat kiírói felhatalmazzák a második zsűrit arra, hogy tetszése szerint ítélje oda
a meghirdetett díjakat, amennyiben arra érdemes művet talál.
Díjátadás
A díjazott pályamunkák benyújtóit a pályázat kiírói levélben értesítik a díjátadást megelőzően.
A díjátadás helyszíne és időpontja: a Pesti Estben és a www.arcproject.hu internet oldalon található információ.
Szerzői és felhasználói jogok
A pályázat kiírója a pályaműveket a kiállítás helyszínén a kiállítás időtartama alatt folyamatos ismétléssel állandóan vetíti.
A pályázat benyújtói megőrzik a pálymunkához fűződő szerzői jogaikat.
A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására a pályázó nevének feltűntetése mellett.
A pályázatra benevezett pályaművek további fehasználásával kapcsolatban a pályázónak, illetve a pályázat kiírójának kölcsönösen tájékoztatnia kell egymást.
A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.
A pályázat kiírója a hozzá benyújtott pályaműveket és azok kiegészítő anyagait a kiállítás megnyitásától számított egy évig tárolja, ugyanakkor a tárolás során keletkezett sérülésekért, illetve esetleges eltűnésért felelősséget nem vállal.
Videológia – Rohonyi Gábor
a videópályázat egyik ötletgazdája
Elôször rendezik meg a videópályázatot. 106 pályamû érkezett, melybôl az @®© 34-et mutat be a Felvonulási téren. A tematika nem volt kötött, öt témakörben is készülhettek filmek.
– Honnan az ötlet?
– Reklámfilmeket rendezek, s így gyakran szembesülök a kereskedelmi rekámvilág árnyoldalaival. Készítettem néhány társadalmi célú filmet, és kimondottan lelkesítôen hatott rám a munka. Egyre jobban érdekelt: hogyan lehetne átkerülni a tartalmasabb szférába. Tavaly nagyon tetszett az óriásplakát kiállítás. Gondoltam, ez filmmel is megvalósítható. Felkerestem az @®©-os fiúkat, tetszett nekik az ötlet.
– A pályázati kiírás gyakorlatilag bármilyen filmes technika alkalmazását lehetôvé teszi. Miért fontos ez?
– Egyedül az idôkorlátot határoztuk meg szigorúan: a pályamûvek
maximum egy percesek lehettek. A tematika sem volt kötött, öt témakörben is készülhettek filmek. Minden képi-hangi üzenetnek létjogosultsága van. Senkit sem akartunk kizárni a versenybôl csupán azért, mert nincs pénze megfelelô felszerelésre. Nem a csúcstechnika az érdekes – egyszerû VHS-kazettával is lehetett pályázni. Talán bebizonyosodik: nemcsak kormánytámogatással,
milliárdokból lehet közérdekû reklámfilmet forgatni, hanem az alulról jövô próbálkozások is megállják a helyüket.
– Milyen alkotásokra számított?
– Kíváncsian vártam a kritikus, cinikus, szókimondó, problémákra rávilágító alkotásokat. Mindent megteszünk, hogy ezek a filmek nagy nyilvánosságot kapjanak. A kiállítás idején csütörtök, péntek és szombat esténként vetítjük majd a legjobbakat, de ezen kívül is igyekszünk megjelenési lehetôséghez
juttatni ôket.
A videopályázat döntôsei
Martin Miguel / nóta Csáki László
Észak Halay László
Dél Dr. Kovács Ildikó, Halay László
Hajléktalan család az erdôben! Rostás Mária
Valahol Kelet-Európában Dala István
Levi's Kistamás László
365 Gömöry Kristóf
Okétejterv Klöpfler Tibor
Nemárt Bordos László Zsolt
PRXT Bordos László Zsolt
Laura Podlovics Tamás
Tara Dékány Barbara
Pl. Napszemüveg Lakos Nóra, Pálffy Péter
Tojás Balázs Sándor
Az arckép Goda Krisztina
Álom a sárkányrepülôrôl Goda Krisztina
Annamari Tóth Zoltán Andriska, Nedoluha György
Bemutatkozás Kékesi Dániel
Noise Tóth Réka
Pipacs Horváth Eszter
Millenniumi trauma Szemán Csaba
A bajusz Jordán Katalin
Gombócok Mojzer Tamás, Doboviczki Attila
Metróállomás Hollódi Gergely, Szatmári Gergely, Herceg Attila, Keresztes Tamás, Velez Gyula
Kinoa Hegedûs Márton
Tej Skyfilm Stúdió Kft.
Rohamosztag Gönye László, Gelencsér Gergely, Molnár Gábor Lajos, Törcsi Levente Balázs
Halloween Balikó Emese, Prakter Mariann, Perczel Kristóf
Tanya Balázs István Balázs
Karate poker Chakra Hackers
Landing Dely Roby
Turista Pálfi fivérek
Hát Komenczi Norbert
Auto Bisztray Sándor