2. Gyerek ARC zsűri
2009. 05. 22.
Lezajlott a 2. Gyerek ARC pályázat zsűrizése
Hogy mit tennének a gyerekek környezetükért?
Május 20-án a Merlinben egy szűk kör, a 2. Gyerek ARC zsűrije már bepillantást nyerhetett abba, milyennek festi a jövőt a 6-14 éves korosztály. A zsűri tagjai Bakos Gábor (képzőművész, az ARC ügyvezető igazgatója), Horváth Eszter (stylist, cake designer), Kovács Budha Tamás (médiaművész), Majoros Zita (képzőművész, a Kidpix kreatív műhely egyik vezetője) és Jurecska Judit (a Minimax program koordinátora) voltak.
“Mit tennél környezetedért?” –szólította meg a pályázókat az ARC felhívása, amely Biox űrlény szemszögéből vette számba azokat a Földet sújtó kardinális problémákat, amelyeken sürgősen változtatni kell.
A nagyközönség számára június 13-30 között, a MÜPA előtti téren rendezett kiállításon derül ki, milyen is lesz bolygónk 30 év múlva, amennyiben a felnövekvő generáción múlik. Hiszen a pályázati kiírásban Biox arra kérte a gyerekeket, hogy felelősségüket átérezve ne csak tervezzék a jövőt, hanem valósítsák is meg terveiket az elkövetkezendő 30 évben.
Bár többnyire reménnyel teli a felvázolt jövőkép, néhány szomorú végkimenetelt jósló alkotással is találkozhatott a zsűri. Ezekből a kemény kritikákból is láthatunk majd párat, felhívva a figyelmet arra, hogy a Föld értékeinek megóvása mindannyiunk felelőssége.
Az összesen 530 beérkezett pályaműből több mint 70 óriásmolinóra nyomtatott alkotást tekinthetnek majd meg a 2. Gyerek ARC kiállítás látogatói. Ebből 16 munka a Telekom felhívására érkezett. A Telekom Gyerek ARC+ pályázata 3-5 fős csoportoknak kínálta fel a lehetőséget, hogy elkészítsék 6 tűzfal dekorációs tervét, szintén a fenti témában. Kiegészülve a Telekom képviselőivel, a zsűri e kategóriában is győzteseket hirdetett. Budapest, Sopron, Szeged, Miskolc és Pécs lakosságának mindennapjaiba hoznak majd új, vidám színt az óriás méretűre nagyított csodálatos gyerek rajzok.
Már az Első Gyerek ARC anyaga is nagy meglepetést okozott. Az idei pályaművek szinvolnala sem maradt el a tavalyiaké mögött. A pályázati anyag összetételéből kiderült, hogy a művészeti képzésre nagyobb hangsúlyt fektető iskolák előszeretettel pályáznak. Ám az ARC arra biztat minden kreatív fantáziával megáldott gyerekeket, hogy jövőre bátran pályázzon, mert a zsűrizésnek csak egyik szempontja a kiemelkedő rajztudás. Hasonló súllyal nyom a latban az egyedi megoldás és a különleges látásmód!
2. GyerekARC Bekerült Pályaművek
2.gyerekarc bekerült_alkotok_nev_jelige.doc