4. ARC kiállítás
2003. 08. 27.HARC a közömbösség ellen
Sokan azt mondják, a mai kampányokból hiányzik a spiritusz. Toscani, a világhírű fotóművész szerint rémisztő, hogy a reklámszakemberek olyan kommunikáció szolgálatában állnak, amelynek semmilyen társadalmi haszna nincs. A Benetton egykori tanácsadója szerint „a reklámszakemberek nem teljesítik feladatukat, nem tájékoztatnak, (...) nem gondolkodnak el annak a vállalatnak a társadalmi nevelő szerepén, amely pénzt ad a munkájukhoz”. Szerinte hátborzongató gondolat, hogy a közlésnek, a közszemlére bocsátásnak, a hirdetésnek ez a végtelen tere, a modern művészetnek e legnagyobb élő múzeuma százezerszer akkora, mint a párizsi Beaubourg és a New York-i Modern Művészetek Múzeuma. Ez a hatalmas „múzeum”, amely festők, fotográfusok vagy akár zeneszerzők, költők műveinek is helyet adhatna, ma „gagyival” áraszt el bennünket.
Nos, az ARC plakátpályázat idén negyedik alakalommal próbálja bebizonyítani, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie. A kiállítók és a szervezők azt vallják, komoly, akár igényes művészeti alkotások segítségével könnyebb és olcsóbb h@®©olni a közömbösség ellen. A mainál igényesebb kommunikációval az alkotó, a befogadó és a megrendelő is jól járhat. Jobban és hamarabb megismerhetjük napjaink művészetét, a cégek pedig megcáfolhatják azokat a médiaelemzéseket, amelyek szerint a fogyasztó reklámgyűlölővé vált. Ehhez persze minden résztvevőnek be kellene látnia azt, amivel Toscani megtízszerezte a Benetton bevételeit: „Az emberi lét elengedhetetlen része a fogyasztás, miért legyen hát az erre vonatkozó kommunikáció felszínes.”
Beérkezett pályamûvek száma:
- Plakátpályázatra: 1344 db
- Videopályázatra: 74 db
Zsûritagok:
- Plakátpályázaton: Babarczy Eszter, Angel Judit, Szabó Dezsô, Várnagy Tibor, Pálfi György, Suba János, Sárdi Tamás, Boda Zsolt, Kapitány Iván, Fatér Barna, Bakos Gábor
- Videopályázat: Vajda Péter (operatôr), Báron György (filmrendezô), Kollár L. László (filmrendezô), Bohus Csaba (DDB Reklámügynökség, kreatív ig.), Orsós László Jakab (kritikus, esztéta), Bakos Gábor (képzômûvész), Rohonyi Gábor (filmrendezô), Matáv részérôl: Szabó Gyula (márkastratégiai ig.), Jámbor Péter (marketingkommunikációs ig.)
Moderátor: Till Attila
Nyitóbeszéd: Till Attila
Díjak összege:
Videopályázat
- Fôdíj: 500.000 Ft
- Legjobb reklám (valós és fiktív): 300.000 Ft
- Leghumorosabb film: 300.000 Ft
- Legeredetibb ötlet díja: 300.000 Ft
- Legértékesebb közcélú és társadalmi üzenet díja: 300.000 Ft
- Matáv különdíja: 500.000 Ft
Plakátpályázat:
Fôdíj: mindegyik kategóriában (civileknek, reklámszakembereknek, mûvészeknek): 700.000 Ft
Témánkénti:
- Létezô termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó üzenetek: Reklám kategóriában: 300.000 Ft
- Szabadon választott témákhoz, fiktív árukhoz kapcsolódó üzenetek: Reklám kategóriában 300.000 Ft, Civil kategóriában: 2 x 150.000 Ft, Mûvész kategóriában: 3 x 100.000 Ft
- Társadalmi és közéleti célú üzenetek: Reklám kategóriában: 300.000 Ft, Civil kategóriában: 2 x 150.000 Ft, Mûvész kategóriában: 2 x 150.000 Ft
Díjazottak:
Videopályázat:
- Fôdíj: Fájdalom és humorérzék – Nyolczas István, Rutkai Bori, Németh Imre
- Legeredetibb: Pici zöld kombájn – Varga Szabolcs
- Legjobb reklám: Karika (címe: Gól) – Kerric MacDonald
- Leghumorosabb: Bárhol-bármikor (címe: Bazmeg) – Tóth Gergô
- Közcélú: Recycle – Imre Krisztián, Komenczi Norbert, Komenczi Bálint, Clutor György, No smoking (62/b) – Laokoon Film Kft. (Sipos Gábor, Rajna Gábor)
Plakátpályázat:
Fôdíj:
Reklám - 3.) Welcome /Hajdu András, Imre Krisztián/
Civil - 24.) Rebel /Nagy Ágoston/
Mûvész - 60.) Sekk /St. Auby Tamás/
Témánkénti díjak:
Létezô termékek és szolgáltatások:
reklám - 18.) Bp. Zoo /Orlai Balázs/
civil - nem osztott ki a zsûri díjat
Társadalmi üzenetek:
Reklám - 12.) Uprush /Gellért Emese, Németh Imre/
Civil
- 29.) Tolerancia /Ördögh László, Károly Edith/
36.) Kábel /Földi Benjamin/
Mûvész
-53.) Mi leszel? /Dina András/
- 69.) Neofalu /Kôszegi Péter/
Szabadon válaszott termékekhez és szolgáltatásokhoz, fiktív termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó üzenetek
Reklám - 30.) Életképesen /Ondrusek Andrea/
Civil
- 43.) Jalta /Csegezy Árpád/
- 45.) Rókaholló /Khoór Lilla/
Mûvész
- 66.) Lamantin /Orbán György/
- 58.) Macska /Kármán Eszter/
- 56.)Van nálad kréta? /Németh Szilvia/
Támogatói különdíjak:
Videopályázat:
- Matáv: A macska elfut (Ducki Tamás) – 500.000 Ft
Plakátpályázat:
- Westel
Díjazott: 7. liefje – fehérbot (Vizy Tamás)
Díj: 1 db Domino csomag (Sony-Ericsson T-610-es készülék, kiemelt kategóriás, MMS küldésére alkalmas)
- Multireklám:
Díjazott: (22-es) E-mber – Kemény Péter
Díj: 2004. január és február hónapban plakátfelület Budapesten
- Xerox:
Díjazott: Westel SMS-szavazás gyôztese: 28-as plakát, Bonzo /Pásztor Zsuzsa, Galló Gusztáv/
Díj: 1 db Phaser 8200 DP színes szilárdtintás kétoldalas hálózati nyomtató
- Pesti Est: Tamás György (Est Media kreatív igazgatója)
Díjazottak:
Orlai Balázs: bp zoo,
Balázs Kornél és Mészáros László: "vulgár",
Remete Pál: a nagy õ,
Martinkó József, Soós Katalin: balaton,
Kõszegi Péter: kiinai
Díj: 5 x 10.000 db Est Card gyártása és terjesztése szeptember hónapban.
Hogyan nézzük a képeket?
Az ember néha zavarban van, ha az utcán beleütközik egy-egy érdekesebb plakátba. Fejvakargatva kérdezi: Mit akar nekünk üzenni ez az óriási kép? Megállásra kényszerítő alkotások tucatjai láthatóak a Dózsa György úton is. A zsűri néhány tagja arra vállalkozott, hogy elmondja, hogyan is értelmezhetőek, a gyakran megfejthetetlennek tűnő táblaképek.
A plakátok értelmezése „népi” sport
Babarczy Eszter, esszéista, publicista, művészettörténész
kutató, BME Média Oktató és Kutató Központ; oktató, BKE Társadalomelméleti Kollégium, ELTE Szociológia Intézet; a Fiatal Írók József Attila Körének, valamint a Studió – Fiatal Művészek Egyesületének tagja
„Az óriásplakát igyekszik megmutatni magát, rávezet, hogyan kell nézni. Arra számít, hogy egyáltalán nem nézzük, és ezért inkább „beletolakszik az arcunkba”. Ennek ellenére elterjedt szokás az óriásplakátok ironikus, kritikus vizsgálata. Ez ma már szinte „népi sport”, a fogyasztói kultúra része. Például, ha utazunk a barátunkkal a villamoson, gyakran megbeszéljük, miért jó vagy éppen rossz a látott óriásplakát. Véleményem szerint, rendkívül érdekes közösen feldolgozni, hogyan akar ránk hatni egy-egy reklám.
A képzőművészet kiszorult abból a közösségi (vizuális)térből, ahol az óriásplakátok, a tévéreklámokkal együtt uralják képi fantáziánkat. Az ARC felkínálja azt a lehetőséget a képzőművészeknek, hogy újra betörjenek ide. Nincs megbízó, nincs termék, amit el kell adni. Itt az áru maga a művészet. Persze ez így sokkal nehezebb, mert ez nem a megszokott óriásplakát műfaj. Ezt tükrözi az is, hogy viszonylag kevés pályamű érkezett a művészeti kategóriában. Bizonytalanok a művészek, hogy miképp nyúljanak ehhez a dologhoz. Pedig meg kell tanulniuk ilyen felületeken kommunikálni, ha el akarják érni a közönséget.”
Ügyeljünk arra, hogy ne verjenek át
Boda Zsolt, közgazdász, politológus.
Az MTA Politikai Tudonyányok Intézetének tudományos fômunkatársa. A hazai környezetvédô mozgalom aktív résztvevôje, a Védegylet és a Tudatos Vásárlók Egyesületének tagja.
„Egy olyan egyesület vezetőjeként kerültem a zsűribe, amely egyszerre próbál a környezettudatosságnak és bizonyos társadalmi, etikai szempontoknak is megfelelni. A tudatos vásárló nem csak a saját érdekeire figyel („Engem ne verjenek át!”), ez a hagyományos fogyasztóvédelem. Figyelni kell arra is, hogy olyan termékeket vegyünk, amelyek nem terhelik tovább a környezetet. De ebből a szempontból nem elég magát a terméket vizsgálni, hanem a gyártókra is figyelnünk kell (nem sértik-e az ökológiai, társadalmi környezetet).
Én természetesen civil szemmel próbáltam szemlélni a plakátokat. Sok kép az általunk is fontosnak ítélt társadalmi és környezeti problémákra reflektált. (A roma esélyegyenlőségtől, a nők munkaerő-piaci helyzetén át, a futball-huliganizmusig; a drogkérdéstől, a környezeti, globális és lokális problémákig (pl. lakóparkok építése a Pilisben), és a politika, politikusok kritikájáig stb.) Ha felállítanánk egy listát a bennünket körülvevő problémákról, a több mint ezer beérkezett plakát gyakorlatilag szinte az összes fontos témát lefedné.”
A profik nem akarnak versenyezni
Pálfi György, grafikusművész,
egyetemi docens, Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszék
„Figyelemmel kísérve az eddigi évek ARC pályázatát, úgy látom, az igazi profik - akik egyáltalán még autonóm plakátokat készítenének a városban - lassan kihátrálnak az ARC mögül. Az óriásplakát kereskedelmi-kommunikációs felület. Persze ezt is lehetne autonóm módon kezelni, s ezen a pályázaton lenne erre lehetőség. Az ARC kiállításon mindent kötöttségtől függetlenül kommunikálhatunk, akár parafrázist, vagy viccet csinálunk a létező reklámok kritikájaként, akár ha önálló műalkotást készítünk. Úgy tűnik azonban, elég kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Rengeteg olyan főiskolással vagy operátorral találkoztam már, akik képesek kezelni a grafikai programokat, és még jó gondolataik is vannak. De a pályaműveken ez nem volt mindig tettenérhető. A beérkezett alkotások jó része gimnazista szintű, „veszélyben a föld szlogenű”. Szerintem sokkal több kreatív agy létezik az országban, de sajnos kevesen vesznek részt a pályázaton. Az igazi profik nem akarnak versenyezni, nem igazán akarnak azonosulni a sokszor egyenetlen színvonallal. Így ez inkább amatőr megmozdulás, amiben vannak nagyon ügyes, nagyon jó, kreatív alkotások is.”
Arc becsempészi a művészetet
Várnagy Tibor, képzőművész,
a Manamana alapító (2001-) társszerkesztôje, (ex-helyettes szomjazó: 1984/90), 20 éve a budapesti Liget Galéria (non-profit, kis-) galéria vezetőj
„A művészet felé nem csak passzív, befogadói magatartással lehet közelíteni, hanem úgy is, hogy magunk is megpróbálunk alkotni. Ha valaki óriásplakátot tervez, szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az, amit ő egyértelműnek gondol, az vajon másoknak is egyértelmű-e? A köztereinket két fajta vizuális kommunikáció uralja. Az egyik az állami, politikai kommunikáció. (Az utcanevek, a köztéri szobrászat, a különböző állami, történelmi társadalmi ünnepségek stb.) A másik, ami nagyon erősen jelen van - különösen az utóbbi egy-másfél évtizedben -, az üzleti kommunikáció. Az ARC kezdeményezés e két, nagyon erőteljes irányzat közé, (fölé) próbálja becsempészni a művészet eszközeit. Ráadásul az ARC kiállításnak sokkal nagyobb közönsége van, mint egy átlag kortárs tárlatnak, így hatása is jóval erőteljesebb.
Először vagyok zsűritag, a korábbi években, nézőként csak a már válogatott anyagot láttam. Most viszont minden beérkezett plakátot átnézhettem, és ez számomra egy kissé csalódás volt. Rengeteg olyan plakát érkezett, ami nagyon gyenge színvonalú. Egyrészt azért, mert nem világos, hogy miről akar szólni; se vizuálisan, se a szlogenjét tekintve nem egyértelmű, hogy milyen üzenetet akar közvetíteni. Másik probléma a közhelyesség. Sok pályamű olyan üzenetet próbál kommunikálni, ami már a csapból is folyik. Persze ezeket is be lehet mutatni érdekesebben, vagy nem annyira elkoptatott formában. Ez utóbbiak esetén nehezen tudtam eldönteni, hagyjuk ki, vagy tartsuk bent a versenyben.”
Kevés a home-video
Kollár-Klemencz László, rendező, zeneszerző, szövegíró,
Igor Lazinnel közösen a Kistehén megalkotója. Myfilm stúdió alapítója. Animációs filmek készítője, zenész.
„Az egyszerű, home-videós, szabad filmekből, várakozásommal ellentétben elég keveset láttam. A rengeteg szakmailag minden oldalról iskolázottan elkészített film picit eltolta az egész ARC pályázatot a profi filmkészítés felé. A szűk, baráti, „érdekel a világ, kamerán keresztül megmutatjuk” típusú alkotásokból keveset láttam. Pedig az lenne a lényege az ilyen pályázatoknak, hogy lehetőséget adjon az újszerű látásmód megjelenítésére. Az ARC ezeknek nagyon jó fóruma lehetne, de ezt az idén nem nagyon használták ki. Mindenki valamilyen trendhez próbált illeszkedni. Az egész filmes anyag sokszor el is távolodott a reklámtól, sok pályázat inkább „rövidfilm”, „kis művészfilm” kategóriába tartozott. Persze születtek kiváló, humoros, jól elkészített alkotások is. Így nagyon sok izgalmas film került be a vetítendő anyagba.”
Nem kell túl komolyan venni a reklámokat
Báron György, filmesztéta,
vezető szerkesztő (Magyr Rádió), egyetemi oktató több egyetemen, forgatókönyvíró-szerkesztő-narrátor, filmkritikus
„Küldtek be szabályos reklámfilmeket, reklámfilm-paródiákat, animációs filmeket, és kísérleti filmeket. Jó volt látni, még a rosszabb filmek esetén is, hogy az alkotók többsége mérhetetlenül szabad, nem kötik őket konvenciók. Legtöbben úgy készítik el filmjüket, hogy közben röhögnek az egészen. Sokan fiktív tárgyakat népszerűsítenek, nem létező rádióállomást, cigarettát stb. Így sokkal jobban tudnak játszani. A filmek láttán érezni lehetett, hogy a legtöbb pályázónak semmi vesztenivalója nincs.
Aki kimegy a Felvonulási térre, elsősorban, meglepetésekre készüljön, a filmek többségén sokat lehet röhögni. Ezek vagy eredeti „gegre” épülnek vagy már meglévő reklámok paródiái. Az egészben van egy kis kikacsintás: „Filmeket csinálunk, de nem biztos, hogy komolyan vesszük. Ti se vegyétek túl komolyan.”
A pályaművek egy része abszolút amatőr, de voltak technikailag nagyon profin kivitelezett alkotások is. Természetesen, ami technikailag kifogástalan, az nem feltétlenül jó film. Számomra az volt a legfeltűnőbb, hogy a pályázaton rengeteg jó ötletet vonultattak fel, viszont gyakran gyenge volt a kivitelezés. Az alkotók agyban jobbak, mint képben. A zsűrizés ideje alatt gyakran elhangzott, „milyen jó reklám lenne, ha ezt valaki rendesen megcsinálná” Az alkotók zseniális ötleteket dolgoztak fel, de egyik sem volt olyan, ami, mondjuk egy tévének reklámként elfogadható minőségű lenne. De hogy jót is mondjak az alkotásokról, több olyan filmet is láttam, amelyekkel egy profitorientált cég akár tíz évig is elélhetne, persze ehhez meg kellene vásárolni és ki kellene dolgozni ezeket a nagyon jó ötleteket.”
Rólunk írták
„Kétméteresben minden szó hatása felerősödik, minden „jó szöveg” megpiszkálja a hétköznapi értékrend tudatalattiját.” (Műértő, 2000. október )
„Az ARC célja, hogy "eseménnyé” tegye a kultúrát."
Magyar Hírlap, 2001. május. 22.
„Tagadhatatlan, hogy az óriásplakát pályázata és a kiállítás nagyon jó és szükséges kezdeményezés, hiszen szinte teljesen szabad keretek között nyújt egyedülálló bizonyítási lehetőséget grafikusok és képzőművészek számára” (Népszabadság, 2001. június 11.)
„Van egy esemény, amely fórumszerűen kínál véleménynyilvánítási lehetőséget professzionális és amatőr alkotóknak. Egy esemény, amely ingyenprogramot nyújt a budapestieknek. Egy esemény, ahol senki nem magyarázza el senkinek, hogy a látottakról mit is kell gondolnia, hogyan is kell értelmeznie azokat. Egy esemény, amely nem akar több lenni, mint ami: esemény.” (Kreatív, 2001. szeptember)
„Az ARC funkciója éppen az volna, hogy közelebb hozza egymáshoz a reklámot és a képzőművészetet. Ennek ellenére a reklámosok szerint túl sok benne a művészet, a képzőművészek szerint pedig túl sok benne a reklám” (Kreatív, 2001. október)
„Ennél nagyobb szabadságot aligha kaphatnak a reklámkészítők, és ennél jobban aligha lehetne őket provokálni arra, hogy zseniális gondolataikat pályaművekké formálják. Ha rajtam múlna, bizonyára benevezném az ügynökségem által elkészített, ám az ügyfél makacsságán elbukott briliáns kreatív koncepciókat, de elképzelhetőnek tartanám, hogy egy konkurens ügynökség ügyfelének készítenék reklámot: ezáltal bizonyítanám szakmai kompetenciámat, páratlan egyediségemet.” (Kreatív, 2001. október.)
„Óriásplakátokról nehéz jót mondani: maga a műfaj elsősorban tolakodó méreteivel és költségeivel hívja fel magára a figyelmet. Ezen próbál évről évre változtatni az ARC plakátkiállítása: egyszerre kíván a felület apoteózisa és reklámötleteket serkentő fórum lenni. Előbbi funkciója működik, utóbbit felejtsük el.” (Index, 2001. szeptember 06.)
„A plakát és videotárlat elsősorban szakmai kihívás, hiszen a reklám-, a nyomdaipar és a médiaügynökségek számára szinte kötelező a részvétel, a civil közönség érdeklődése azonban kulturális eseménnyé avanzsálta a köztéri kiállítást.”
Népszabadság, 2002. szeptember. 09.
Bár már hónapok teltek el az Óriásplakát kiállítás óta, kár lenne olyan gyorsan elfelejteni, és hagyni, hogy ripsz-ropsz betemesse a bőséges "pestiesti" kínálat. Nem tudom, mennyire volt feltűnő, hogy több szempontból is újdonsült élménnyel álltunk szemben.
Egyrészt; mert nagy szó, hogy végre egy megnyilvánulás nem kritizálással akar változást csiholni, hanem pozitív példával.
Másrészt; mert végre egy frappáns rendezvény, ahol mindenki érintett, és esetleg mindenki jóllakik, mert érdekelt benne a művész, a tervező, a szakmabeli és szakmán kívüli, a menedzser, azok, akik üzletet látnak benne és azok is, akik "csak" plakátokat.
Harmadrészt; mert szerintem érdekesebb, aktuálisabb, frissebb szemléletű, mint akármelyik műcsarnokbeli társa.(Filmkultúra, 2000. november)
Hova tűnt az egymillió?
Mire volt elég az egymilliós fődíj a reklámipar robotosainak? Ha drasztikus változást nem is hozott, de legalább egy-egy használt autóra futotta belőle. Az előző három ARC-kiállítás győztese őszintén vall arról, hogy mire ment el a mások által jelentősnek mondott összeg, valamint, hogy a pénzen kívül hozott-e anyagi vagy erkölcsi elismerést az első helyezés.
A 2000-es nyitó kiállítás után Bozsó András (fotográfus) kifizette rengeteg adósságát, ami azóta újra jelentős mértékben felgyülemlett. Ezért úgy érzi: a hirtelen jött millió egyáltalán nem forgatta fel megszokott életritmusát. A vidékről való bejáráshoz viszont tényleg nagy segítséget jelentett, hogy vásárolhatott egy, a réginél újabb használt autót. Egyértelműen pozitív ugyan a mérleg, néhány kapu megnyílt az első helyezéssel, de Bozsó konklúziója mégis az, hogy a győzelem nem mégsem jelent feltétlen előnyöket az iparág kialakult viszonyai között.
Till Attiláéknak viszont nem maga a közönségdíj, a számítógép számított igazán. A 2001-es kiállításon a SuperGroup megalakulása volt a tét. A művészcsoport eldöntötte, akkor maradnak együtt, ha sikerül elhozni egy díjat. Hideg fejjel kalkuláltak, mi érdekli az embereket igazán. A két évvel ezelőtti Magyarországon a politika még a szexet is lekörözte, így plakátjuk 80 százalékkal verte a konkurenciát. Till szerint az ARC-nak köszönhetően így jött létre a legnagyobb hazai luxuscég: kevés profit, egy-egy projekt, nagy öröm.
Sárdi Tamásnak (szövegíró) kapásból csak a nyeremény fele maradt, miután a vizuális megoldásokért felelős Békefi Eszterrel osztozott rajta. A félmillióból ő is az elmaradt számlákat rendezte és Törökországba utazott barátnőjével. Azon a véleményen van, hogy a hazai reklámszakmában a kiállítás fődíja sem hoz senkit olyan helyzetbe, hogy attól automatikusan megnövekednének az álláskeresés vagy a megbízások terén az esélyei. Ettől függetlenül ő büszke a díjra.
A legtöbbet 2002-es fődíj tulajdonosa hozta ki az egy millió forintból. Papp Sámuel (mûvészeti és design manager) visszafizette – a reklámszakmában felelőtlen költekezésnek minősülő - Daihatsu márkájú gépkocsijára felvett hitelét, kifizette gyermekének egy féléves tandíját, és vásárolta punk zenekara számára egy torzító pedált. Ő az egyetlen, aki úgy véli: ügynöksége is profitált a győzelemből. Szerinte a cég presztízsének is jót tett az ARC-os hírverés.