9. ARC óriásplakát zsűrizés

2008. 07. 01.

Pályázott boldog s boldogtalan
Szép számmal érkeztek idén is  óriásplakát pályaművek felhívásunkra. 1066 plakáttervettöltöttek fel a pályázók. A visszajelzések alapján örömmel állapíthatjuk meg,hogy az új pályázási rendszer nagymértékben leegyszerűsítette a leadást. Idénsem csökkent az érdeklődés és a versenykedv, pedig a feldobott labda, vagyis a„boldogság” téma egyáltalán nem bizonyult egyszerűnek.
Július 9-én, a zsűrizésen eldől, hány plakáttervképviseli majd augusztus 28 és szeptember 16 között a Felvonulási téren boldogoks boldogtalanok táborát a boldogság jegyében.
A zsűriben az ARC részéről Bakos Gábor ügyvezető igazgató egyheted arányban vesz részt.Szintén egyheted arányban nyom a latba BabarczyEszter kultúrakutató, Gellért Emese a memo kreatívműhely vezetője, Bodó Balázs közgazdász, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Média Oktatási és Kutató Központ kutatója, Mélyi József művészettörténész, műkritikus és Sántha András az Art Directors Club Hungary alelnöke.A zsűri soraiban üdvözölhetjük továbbá KocsisPetrát, a tavalyi ARC fődíjasát, aki a felejthetetlen Szótár című plakátalkotója.
A kiállításrabeválogatott alkotók listáját július 9-e után tesszük közzé itt, a www.arcmagazin.hu-n!