Guruló Emlékmű a békés együttélésért

2011. 07. 18.

Emlékezz! Tekerj a békés együttéléésért!

2011. 07. 19-én, 11 órától a Gödör Klubban felavatjuk a Guruló Emlékművet.  

A Guruló emlékmű a Magyarországon 2008-2009. folyamán, roma származásuk miatt meggyilkolt honfitársainknak állít emléket, valamint arra hívja fel a figyelmet, hogy a békésegyüttélés közös ügyünk.

www.facebook.com/guruloemlekmu 

Az emlékmű és kísérő kommunikációja arra világít rá, hogy a társadalom részét képező valamely csoport tagjai nem megbélyegezhetők, nem ruházhatók fel kollektív tulajdonságokkal.

A Guruló Emlékmű előzményeként meg kell említeni Nagygyörgy Zoltán, „A tatárszentgyörgyi gyilkosság gyermekáldozatának emlékére” című alkotását, amellyel a 11. ARC kiállítás fődíjasa lett 2010 szeptemberében. A díj részét képezte egy Csepel Royal kerékpár, amelyet Zoltán egyediesítésre, majd árverésre ajánlott fel. A Csepel és az ARC magától értetődően állt az ügy mellé. Közösen kerékpár egyediesítő pályázatot hirdettek, ahonnan Horváth Ádám Márk bringa-terve, az „In Memoriam” című került ki győztesen. A megvalósítók végül úgy döntöttek, hogy a kerékpárból emlékmű, az árverésből adománygyűjtés lesz. Háttérrel és emelvénnyel kiegészítve, 2011 nyarán budapesti és vidéki rendezvényeken és helyszíneken lesz látható és megtekerhető, az immár Guruló emlékmű névvel illetett installáció.

Az emlékmű felavatásával egyidőben létrejön a Guruló emlékmű csoportja a Facebookon, amelyhez a kezdeményezéssel szimpatizálók csatlakozhatnak.

Abban bízunk, hogy az emlékezése szokatlan módjával – első sorban a fiatalabb generációk közegére koncentrálva– hozzájárulhatunk a békés együttélésről szóló, komplex és sok érzékenységgelövezett, társadalmunk egészét érintő problémakör végiggondolásához.

Fontosnak tartjuk, hogy a civil összefogás minél több fórumon megtörténjen, a társadalmi párbeszéd meginduljon.Ehhez a folyamathoz járul hozzá az emlékmű.

Részlet az emlékmű információs felületén olvasható felhívásból: “Mindenki tartozik valahová. Ha pusztán hovatartozása miatt bárkit érhet támadás, akkor valamely csoport ellen elkövetett atrocitás a te létbiztonságodat is fenyegeti! Mit tehetsz azért, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő? Emlékezz! Tekerd meg a kerékpárt! Gondold végig!

Ha nem érezzük az előítéletes beszéd súlyát, ha nem emeljük fel hangunkat, amikor negatív tulajdonságokkal azonosítanak egy-egy csoportot, nem csak csendes bűnrészesek vagyunk, hanem magunk is áldozatokká válhatunk!

Tegyünk együtt a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen!”

A Guruló Emlékművet 2011 júliusa és szeptembere között az alábbi rendezvényeken és helyszíneken tekerhetik meg az együttérzésüket kifejezni vágyók:

·      Budapest, Gödör Klub,2011.07.19. – 22.

·      Kapolcs, MűvészetekVölgye, 2011.07.22. – 07.31.

·      Budapest, Szigetfesztivál, 2011.08.10. – 08.15.

·      Nyíregyháza, Vidorfesztivál, 2011.08.27. – 09.02.

·      Budapest, Gödör Klub,2011.09.03. – 09.30.

·      Budapest, EU Pont, Millenáris,2011.10.01. – 10.30.

 

Adományozz, ha teheted!

A gyilkosságsorozat áldozatai kizárólag mélyszegénységben élő emberek, ezért a fent sorolt helyszíneken a Magyarországi Vöröskereszt önkéntesei gyűjtést folytatnak, illetve az alábbi bankszámlaszámra utalt pénzzel is hozzá lehet járulni az adományhoz: 

10405004-00026544-00000003. 

Az októberig befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el az érintetteknek. 

,