11. ARC zsűrizés, avagy disputa marathon

2010. 07. 21.

Fennállásunk leghosszabb zsűrizése történt meg tegnap. Reggel 10 órától este 10-ig tartózkodott a 10 tagú zsűri a Vörösmarty moziban. Ha az esti film után nem zárt volna a mozi, tán e percben is ott sorolnánk érveinket és ellenérveinket a "disputa marathonon".

Végül eldőlt, hogy mely alkotások kerülhetnek kiállításra az idei képkulturális agorán szeptember 2-22.között a Felvonulási téren (a bekerültek listáját 23-án, pénteken tekinthetitek megweboldalunkon).

A polémiát egy bizonyos pályamű sorsa váltotta ki. Egész biztosak vagyunk abban, hogy erről a vitáról hallotok még, sőt mi több, bízunk benne hogy ti is hozzáteszitek majd személyes véleményeteket és megosztjátok velünk érzéseiteket! A téma súlya és aktualitása megköveteli, hogy így vagy úgy külön fejezetet szenteljünk neki az ARC kiállításon innen és túl. Egyelőre nem szeretnénk felfedni, miről is van szó, legalábbis addig nem, amíg a 2X10 szem nem jut valamiféle konszenzusra a tekintetben, hogy mit is látott azon a bizonyos alkotáson,  és a látottakat miként dolgozza fel felelősen és méltóképpen.

DSC_0003.jpg

DSC_0008.jpg

,